2011. szeptember 26., hétfő

Vers mindenkinek - ötödik hét

Radnóti Miklós: A mécsvirág kinyílik


A mécsvirág kinyílik
s a húnyó láthatárnak
könyörg a napraforgó:
a tücskök már riszálnak,
odvában dong a dongó
s álmos kedvét a bársony
estében égre írta
egy röppenő pacsirta:
s ott messzebb, kint a réten,
a permeteg sötétben
borzong a félreugró
nyulak nyomán a fűszál,
a nyír ezüstös ingben
immár avarban kószál,
s holnap vidékeinken
újból a sárga ősz jár.


2011. szeptember 25., vasárnap

Virágaim

Kaptam kölcsön fotómasinát, így rohamtempóban fotóztam.
Azért nem mindent ma fogok megmutatni, hagyok képet gépmentes időkre is.
Most az elmúlt hetek fogadalmi virágait hoztam. Vannak köztük nagyon gyorsan elkészülők és lassabban megszületők. Például ezen héten negyven percig tartott 1-1 virág elkészítése. Az én tempómban. Annyira szerettem készíteni, hogy időnként erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne horgoljak többet. Mert ez is benne van a projektben, ezt is tanulom. Kicsit visszább venni a lendületből. Időt hagyni egy-egy születendő dolognak, gondolatnak.

rózsaszín hangulatban

színes világ/virág


ünnepélyes

ugyanazok a virágok - kicsit másképp






A nyár

meleg napsugarait őrzi ez a Tündér. Hamarosan útnak indul, hogy melegségével, fényével még szebbé tegye egy fiatal lány napjait.




2011. szeptember 19., hétfő

Vers mindenkinek - negyedik hét

- Gyertek el a peremig!
- Nem merünk. Félünk.
- Gyertek el a peremig!
- Nem merünk. Leesünk.
- Gyertek el a peremig!

És eljöttek.
És lelökte őket.

Ők meg repültek.

Guillaume Apollinaire




(A verset Márti ajánlotta még hónapokkal ezelőtt, köszönöm! A videót pedig Zsuzsitól kaptam.)

2011. szeptember 15., csütörtök

Kicsi ház

rönkből, zsindely tetővel. A Kedves alkotta.


(Képekért köszönet Marcsinak!)

Blogdíj

Még javában tombolt a nyár, amikor ezt a díjat kaptam Dórától.
Itt is köszönöm Dóri, hogy gondoltál rám, nagyon jól esik. 
Tartogattam a díjat, mert úgy éreztem, az előző két továbbadott díj után most erre van szükség.
A szabály egyébként az, hogy a díjat annak kell továbbadnom, akit nemrég fedeztem fel, vagy korábban már nézelődtem nála, de most újra látogatója vagyok. 
Ahogy az időjárás őrizgeti még a nyarat nekünk egy kicsit, ugyanúgy én is várok még egy kicsit a díj továbbadásával. Addig is, ahogy időm engedi, nézelődöm kedvenc és az azzá válható blogok között. 


2011. szeptember 12., hétfő

Vers mindenkinek - harmadik hét

Bertók László: Egy pici ráadást csak


Egy pici ráadást csak... Azt a két szem cseresznyét,
aminek a szára méréskor (a végén) mindig beleakad
a többibe.. Azt a három-négy másodpercet (percet?),
amíg még úgysem indul el a vonat... Azt a lassuló
simogatást, ami már benne maradt a tenyeredben...
Azt az utolsó (utolsó előtti?) szárnycsapást, amitől 
hullámot vet a levegő... Azt a hajszálnyi nyílást
az ajtón, amelyen átfér a hallgatás... Azt a csukott
vonatablakot, amit nem sikerült lehúznod már, de
amelyen keresztül elszánt próbálkozásaidon
(tétova ügyetlenekdéseden?) még mosolyogni lehet...
Azt a hirtlen elindulást (-szakadást?), amihez 
látszólag semmi közöd már, de amelyen átlökődik
(átölelkezik?) még az esendőség... Azt a pillanatot,
amikor a nap mintha egy könnycsepptől
villanna föl a szemedben... Azt az egyre sebesebb,
távolba vesző (spontán?) integetést (félszárnyú
madarat?), amitől a kettéhasadt ég
ugyanúgy csapkod a bordáink között.





(A verset Judit Eszter ajánlotta.)

Kő orsó

Fonós, waldorfos olvasóim figyelmébe ajánlom ezt a videót:


Szolgálati közlemény

Működő fotómasina hiányában sajnos nem tudom megmutatni a múlt heti virágokat. Pedig szépek! Készült még minimanócska, meg gyapjútündér is.
Addig hozom a heti verset. Nem, nem lesz verses blog ez a blog, megmaradok a kézimunkánál, de a fényképezőgép probléma orvosolásig türelmeteket kérem.
És hogy még se kép nélkül jelenjen meg ez a poszt:

A kézimunkát nem lehet elég korán kezdeni.

2011. szeptember 5., hétfő

Vers mindenkinek - második hét

Reményik Sándor: Kegyelem
Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.



(A verset KicsiKató ajánlotta)

Első hét

teljesítve. :-)
Élvezettel olvastam naponta többször is a verset. Hol hangosan, hol csak magamban.
A virágokat is örömmel horgoltam. Igaz, leírások böngészésével, videók nézegetésével sokkal több idő ment el, de nem is az a lényeg, hogy minél kacifántosabb virágot készítsek, hanem az, hogy nap mint nap végezzem ugyanazt a tevékenységet.
Szóval lesznek olyan hetek, amikor egyforma virágok készülnek, és lesznek olyanok is, amikor érdekesek, változatosak.
Ezek a hónap első négy napjának termései:


2011. szeptember 1., csütörtök

Igérem

nem fogom mindegyik levendula párnácskát megmutatni, de ezek még az elsők és nagyon szeretem őket.
Végül kicseréltem ennek a szalagját, mert úgy láttam, színben jobban passzol hozzá a barna, és a rózsaszínt feltettem egy fehér csipkés párnácskára.


Vers mindenkinek - első hét

Várnai Zseni: Csodálatos


Miért keresnék távoli csodákat?
hiszen, hogy élek, maga is csoda!
Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,
csodálni ezt meg nem szűnök soha.
Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,
csoda, hogy érzek és gondolkodom,
képzeletemben képek szárnyasodnak
s betűhálómmal őket elfogom.

Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?
Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?
Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másik
e furcsa szellem titkos búhelye?
Csodálhatnám a napot és a holdat
s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;
de mért szállnék a messzi csillagokra,
hiszen csoda az én kis életem.

És új életek szakadtak belőlem,
oly egyszerű és mégis oly csodás,
ahogy a rügyből a levél kipattan,
mégis mi hát egy új fogantatás?
Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,
mi a remegés, mi a félelem?
S mily különös, úgy csüggni mindhalálig
egy idegen, egy másik életen.

A gyerekem az életemnek mása,
ő én vagyok, de mégis Ő maga.
Csodáltam őt, amikor járni kezdett,
mikor kibuggyant legelső szava,
s hogy egyre nőtt, akkor már félni kezdtem:
lehetséges, hogy Ő még Én vagyok?
s mikor benne is képek szárnyasodtak,
akkor éreztem, hogy már elhagyott.

Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
s ahány ember, megannyi képzelet.
Mindenki lát, csupán röptén elfogni
kevesen tudják ám a képeket,
művésznek mondják az ilyen varázslót,
aki szavakba, színbe, kőbe vés,
de honnan ez, én is miként csinálom?
Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!
Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!
Akár a mag, amely egy sziklacsúcson
gyökeret ver s kövek közt megfogan.
A szél a gyönge magvat elsodorja,
de erős az élet és megtapad...
Csodálatos az élet és hogy élek
s hogy én is adtam életmagvakat!