Szolgálati közlemény

Működő fotómasina hiányában sajnos nem tudom megmutatni a múlt heti virágokat. Pedig szépek! Készült még minimanócska, meg gyapjútündér is.
Addig hozom a heti verset. Nem, nem lesz verses blog ez a blog, megmaradok a kézimunkánál, de a fényképezőgép probléma orvosolásig türelmeteket kérem.
És hogy még se kép nélkül jelenjen meg ez a poszt:

A kézimunkát nem lehet elég korán kezdeni.

Vers mindenkinek - második hét

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!
S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.

Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.

Ez a magától: ez a Kegyelem.

(A verset KicsiKató ajánlotta)

Első hét

teljesítve. :-)
Élvezettel olvastam naponta többször is a verset. Hol hangosan, hol csak magamban.
A virágokat is örömmel horgoltam. Igaz, leírások böngészésével, videók nézegetésével sokkal több idő ment el, de nem is az a lényeg, hogy minél kacifántosabb virágot készítsek, hanem az, hogy nap mint nap végezzem ugyanazt a tevékenységet.
Szóval lesznek olyan hetek, amikor egyforma virágok készülnek, és lesznek olyanok is, amikor érdekesek, változatosak.
Ezek a hónap első négy napjának termései:

Igérem

nem fogom mindegyik levendula párnácskát megmutatni, de ezek még az elsők és nagyon szeretem őket.
Végül kicseréltem ennek a szalagját, mert úgy láttam, színben jobban passzol hozzá a barna, és a rózsaszínt feltettem egy fehér csipkés párnácskára.

Vers mindenkinek - első hét

Várnai Zseni: Csodálatos

Miért keresnék távoli csodákat?

hiszen, hogy élek, maga is csoda!

Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,

csodálni ezt meg nem szűnök soha.

Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,

csoda, hogy érzek és gondolkodom,

képzeletemben képek szárnyasodnak

s betűhálómmal őket elfogom.

Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?

Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?

Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másik

e furcsa szellem titkos búhelye?

Csodálhatnám a napot és a holdat

s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;

de mért szállnék a messzi csillagokra,

hiszen csoda az én kis életem.

És új életek szakadtak belőlem,

oly egyszerű és mégis oly csodás,

ahogy a rügyből a levél kipattan,

mégis mi hát egy új fogantatás?

Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,

mi a remegés, mi a félelem?

S mily különös, úgy csüggni mindhalálig

egy idegen, egy másik életen.

A gyerekem az életemnek mása,

ő én vagyok, de mégis Ő maga.

Csodáltam őt, amikor járni kezdett,

mikor kibuggyant legelső szava,

s hogy egyre nőtt, akkor már félni kezdtem:

lehetséges, hogy Ő még Én vagyok?

s mikor benne is képek szárnyasodtak,

akkor éreztem, hogy már elhagyott.

Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,

s ahány ember, megannyi képzelet.

Mindenki lát, csupán röptén elfogni

kevesen tudják ám a képeket,

művésznek mondják az ilyen varázslót,

aki szavakba, színbe, kőbe vés,

de honnan ez, én is miként csinálom?

Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!

Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!

Akár a mag, amely egy sziklacsúcson

gyökeret ver s kövek közt megfogan.

A szél a gyönge magvat elsodorja,

de erős az élet és megtapad...

Csodálatos az élet és hogy élek

s hogy én is adtam életmagvakat!