Nagyon vártam a patchwork tanfolyam táska fejezetét. Gondosan válogattam hozzá anyagokat, majd szorgalmasan elő is készültem a megadott leírás alapján. Még azon a bizonyos tanfolyami napon is lelkesem fogtam hozzá. Végre egy táska! Nekem! Egyik kedvenc anyagom ez a rószaszín alapon apró, fehér virág mintás anyag - pont ilyen alkalomra tartogattam.
Aztán ahogy varrtam, varrtam, úgy éreztem, ez a táska mégsem szeretne az enyém lenni. Lehet, hogy most többen mosolyogtok ezen, de biztos volt már más is így. Elkezdesz valamin munkálkodni, aztán érzed, tudod, hogy az a valami mivé szeretne válni, kié szeretne lenni, és bizony nem mindig az eredeti elképzelés szerint alakulnak a dolgok. Pedig milyen boldogan tűztem és tűztem a kis tulipános sorokat...
Nagy lendülettel majdnem készre varrtam, de aztán hetekig hevert a polcon. Gondolatban sokszor befejeztem, elbúcsúztam tőle, és feltettem a
Handagora-ra... ...de csak gondolatban.
Mígnem tegnap délután gazdára talált.
Lánykáim kis barátnői átjöttek bandázni, és Anyukájuk megkérdezte, eladom-e a táskát. Egy pillanatra meglepődtem, talán picit szabadkoztam is, hogy de hisz' ez csak az
első második táskám... De ő kitartóan állította, hogy pont ilyen, tavaszi, nagyobb, pakolós táskát szeretne már régóta.
Nosza, míg a lánykák homokoztak, felvarrtam a kis csipke szalagokat az oldalára, amivel kisebbre lehet venni a táskát, ha nincs nagyon telepakolva (hosszabbra hagytam, majd Reni akkorára vágja, amennyi kényelmes lesz Neki), gyors fotózás, majd búcsú a táskától, ami nem az enyém szeretett volna lenni...
