Egy pici ráadást csak... Azt a két szem cseresznyét,
aminek a szára méréskor (a végén) mindig beleakad
a többibe.. Azt a három-négy másodpercet (percet?),
amíg még úgysem indul el a vonat... Azt a lassuló
simogatást, ami már benne maradt a tenyeredben...
Azt az utolsó (utolsó előtti?) szárnycsapást, amitől
hullámot vet a levegő... Azt a hajszálnyi nyílást
az ajtón, amelyen átfér a hallgatás... Azt a csukott
vonatablakot, amit nem sikerült lehúznod már, de
amelyen keresztül elszánt próbálkozásaidon
(tétova ügyetlenekdéseden?) még mosolyogni lehet...
Azt a hirtlen elindulást (-szakadást?), amihez
látszólag semmi közöd már, de amelyen átlökődik
(átölelkezik?) még az esendőség... Azt a pillanatot,
amikor a nap mintha egy könnycsepptől
villanna föl a szemedben... Azt az egyre sebesebb,
távolba vesző (spontán?) integetést (félszárnyú
madarat?), amitől a kettéhasadt ég
ugyanúgy csapkod a bordáink között.
(A verset Judit Eszter ajánlotta.)
Örülök,hogy Téged is megfogott ez a vers!
VálaszTörlésNem kevés gondolatot fog ébreszteni benned!
Szép hetet! és sok szép verset és virágot!
Köszönöm! Igen, sokat adott ez vers nekem.
VálaszTörlésAnnyira élvezem ezt az éves projektet.
Vers kultúrám rettentő szegényes volt eddig, de már az elmúlt 3-4 hétben sokat gazdagodtam a versek által, amiket Ti is ajánlotok. :-)