2011. augusztus 13., szombat

Más tollával

nem szoktam ékeskedni, de ezt mindenképp szerettem volna megmutatni.
Talán már írtam, hogy egy jó ideje vonz a virágos, csipkés, fodros formáció. Régóta nézegetem a vintage, shabby chic, country stílusú blogokat, ahonnan rengetek ötletet elraktároztam a majdani megvalósításokhoz. Úgy érzem, megtaláltam azt, amit szeretek, amilyen környezetben jól érzem magam, és tervben van ennek elérése. A házunk átalakítását, amihez minimális anyagi befektetés szükséges, azt elkezdtük, most már csak időt kell hozzá teremteni. Amihez pedig több pénz szükséges, az célként lebeg előttünk.
Ruhatáram is komoly frissítésre vár. Elsőként kitaláltam ezt a szoknyát. Nem én fedeztem fel a spanyol viaszt, csak jött egy gondolat, adott volt egy régi farmer és egy turkálóban vásárolt ágytakaró. Igen, bizony! A virágos anyag korábban ágytakaróként funkcionált valamely angliai lakásban. Még a 100%-os újrahasznosítás is megvalósult!
Mivel nem volt elég önbizalmam a varráshoz, Csilla barátnőmet kértem meg, hogy készítse el, amit kitaláltam. Anyag volt bőven, ezért a lánykák is kaptak egy-egy kis ruhácskát.
A nadrág egyik szárából, amelynek oldalán zseb is volt, készült egy táska (még a zöld előtt, de most már én is bele mernék fogni).
Szerintem nagyon-nagyon szép lett minden.
Egyedül a táska vállpántját cseréltem ki, mert Csillának kevés időt hagytam az elkészítésre, ezért amit ő varrt rá pántot, az nekem nem tetszett. (Nem a saját anyagából készült, én pedig azt szerettem volna.) Szóval egy incifinci varrás a részemről is van ebben a munkában.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése