Zöldek – második felvonás

Bence manóját Dörgicsei tartózkodásunk alatt készítettem. Dörgicsén mentorunknál vendégeskedtünk, aki egyben az euritmia tanárunk is. Hogy mi is az euritmia? Arról lesz egy külön bejegyzés.

Míg készült a manó, addig Kedvesem Georgina házának lábazatát javította és jó ezermesterhez méltóan elvégzett még egy-két apróbb munkát. Közben nagyon sokat beszélgettünk, nem is tudom, ki örült jobban? Georgina a szép lábazatnak és az elvégzett munkáknak, vagy mi a lelki-szellemi feltöltődésnek.

Georginának nagyon megtetszett Bence manója és persze nálunk volt Janka babája és Luca manója is. Megkért, hogy készítsek Neki is egy manót. Akkor történt meg az először, hogy nem a gyermekeimnek, hanem „idegennek” kellett varrnom. Ne mondjam, hogy mennyire izgultam és az sem titok, hogy korántsem voltam annyira elégedett az eredménnyel. Dörgicséről Kapolcson (amit nagyon élveztem) keresztül Hévízre mentünk nyaralni, és ott készült el narancssárga kockás nadrágos zöld manólány. Mert Georgina zöldet kért. Hazafelé adtam át Neki a manót. Nagyon örült neki és máris kért még kettőt. Én pedig ettől voltam boldog. Ezért született meg a lila kockás nadrágos és a szőke zöld manólány is.

Zöld - első felvonás

Amikor a lányoknak varrtam az ajándékaikat, Jankának a babát, Lucának a manót, kamaszfiam időnként megnézte, hümmögöt egyet-kettőt, és ha megkérdeztem, szép-e, kamaszosan röviden és tömören válaszolt: ja, szép. De arra a kérdésemre, hogy, Neki is varrjak-e egyet, nagy tiltakozás volt a válasz. Ő már nem kisgyerek, nem játszik ilyenekkel. Ez igaz is, de láttam a szemében, hogy vágyik egy ilyen ölelhető puhaságra.
Dörgicsén töltöttünk pár napot, amikor elkezdtem az a manóját. Igyekeztem fiús színeket használni, de amint majd később kiderül, ez a zöld lány manóknak is nagyon jól áll. :-)

Készítése közben feltűnt az is, hogy hiába használom ugyanazt a technikát, ugyanazt a szabásmintát, nem készül két egyforma manó, baba. Hallottam én naaaagy babavarróktól, hogy a baba azzá válik a kezedben, amivé Ő akar válni, de nem igazán hittem ezt. De ha megnézzük az eddig elkészült egy babát és két manót, hát valóban így van. Azt is megfigyeltem, hogy a manó/baba tényleg hasonlít a gazdájára.
Janka babája picit kicsi, vékonyka lett, pont olyan alkat, mint a lányom. Luca manójának kis kerek arcocskája van, ugyanúgy, mint a gazdájának. Ez a zöld manó pedig olyan lakli, magas lett, mint a kamaszom, és az arca is hasonlít rá. (De az is lehet, hogy a nadrágot szabtam rövidre. :-) ) Az ajándéknak nagyon örült, és az ágyán kapott helyet. Augusztusban, a horvátországi nyaralásra is elkísérte Bencét, ahova nélkülünk ment az egyik barátjával és annak családjával.

Szülinapi korona

Waldorfos körökben sokszor kapnak szülinapi koronát az ünnepeltek. Azon túl, hogy ez egy remek ajándék, a későbbiekben, a szerepjátékok során nagyon sokszor előkerül.
Janka lányom kis barátnőjének 3. születésnapjára voltunk hivatalosak, és azt találtam ki, hogy készítek Neki egy koronát. (Az első marok manót is Ő kapta.) Az alap zöld filc, erre horgoltam virágokat. A virágok közepébe kis gyöngyöt tettem, és a korona szélét is gyöngyökkel díszítettem. Iza nagyon örült az ajándéknak.

A fotózáshoz Janka állt modellt, és láthatóan élvezte.

Luca manó

Még mindig 2010. június elején járunk. :-)
Akkor töltötte be kisebbik lányom az első életévét. Mi mást kaphatott volna, mint egy manót! Életem első 30 centis manóját Neki varrtam. Boldogság volt készíteni, és az eredmény nekem nagyon tetszett.

És pár kép az ünnepeltről:

szappanruhák

Amikor elindult a Horgo-blog nagyon megörültem, hiszen nem is oly rég kaptam rá én is a horgolásra. A tanév végén szerettem volna a fiam pedagógusainak valami olyat adni, amit én készítek, amit boltban nem kapnak meg.
Így amikor megláttam Micuska bejegyzését a szappantartókról, azonnal tudtam, mit fogunk ajándékozni. Az illatos mosdókák mellé kaptak még 1-1 fényképtartót vagy határidó napló borítót, amiket Erika varrt.
Sajnos a borítókról nem készítettem képet, majd kérek Erikától, addig is mutatok két szappantartót.

A narancs színű nem ennyire rikító, de amikor fotóztam nem gondoltam volna, hogy egyszer a saját blogomban fogom megmutatni. :-)